Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek vagy

Europroof -> Paraméterek

A Törzsadatok – Paraméterek menüben a rendszer egyes központi beállításai érhetők el, amelyek minden felhasználóra érvényesek.


Fontos! Az ebben az ablakban előforduló bármely paraméter változtatása esetén a kívánt hatás érvényesítéséhez valamennyi, a rendszert futtató számítógépen újra kell indítani a programot!


A Paraméter ablak az alábbi fülekből és azokon belüli alfülekből épül fel:


E-mail értesítők beállításai

Azonnali e-mail értesítők: a rendszer az esemény (pl. számla rögzítése) bekövetkezte után azonnal elkészíti és elküldi a kívánt értesítést e-mail üzenetben

Ütemezett e-mail értesítők: a rendszer nem az esemény bekövetkezte után azonnal, hanem az előre beállított időpont(ok)ban készíti el a kívánt értesítést. Az ütemezés a rendszerből közvetlenül nem módosítható, az a bevezetési eljárás során kerül beállításra!

Raktárak és Címzettek: egyes e-mail értesítő típusok mögött raktár és/vagy címzett beviteli mezők láthatók.

A Raktárak:  beviteli mezőben az értesítő által figyelembe veendő raktárak kódját (ID mező) kell megadni vesszőkkel elválasztva (pl. 100,300,17).

A Címzett:  beviteli mezőben az értesítő e-mail címzettjének e-mail címét kell megadni, több címzett esetén az e-mail címeket pontosvesszővel elválasztva (pl. penzugy@cegnev.hu;szabadsag@cegnev.hu;raktar3@cegnev.hu). Amely e-mail értesítő mellett nincs címzett megadási lehetőség, ott az e-mail értesítő címzettje a kiváltó eseményt létrehozó felhasználó e-mail címe.

Azonnali e-mail értesítők

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> E-mail értesítők (fül) -> Azonnali e-mail értesítők (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> E-mail értesítők (fül) -> Azonnali e-mail értesítők (fül)


Mező név

Tartalom

Haszonkulcs limit alatti értékesítés
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld az értékesítést követően, ha a haszon a megadott limit %-ot nem éri el.
A haszonkulcsot a Cikkcsoport törzsben tudja beállítani.

Lejárt fizetési határidejű beszerzési számla rögzítése
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld a beszerzési számla bizonylat rögzítését követően, ha annak megadott fizetési határideje korábbi, mint az aktuális dátum

Megrendelések
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenet küld vevői rendelés bizonylat rögzítését követően annak főbb adataival

Minimum-maximum készlet eltérés
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha bármely cikk készlete a figyelt raktárak valamelyikében eléri vagy meghaladja a cikk adatlapján beállított maximum, illetve eléri vagy alácsökken a beállított minimum értéknek (amennyiben a cikk adatlapján a figyelt készlet be van állítva [<>0])

Készlet prioritás figyelmen kívül hagyása értékesítéskor
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha a felhasználó nem vette figyelembe értékesítéskor a készlet prioritást (beragadt normál készlet, normál készlet, bizományos készlet). Az értesítő munkalap, szállítólevél és számla bizonylatok esetében készül.

Bizonylathoz fűzött megjegyzések /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha a felhasználó új megjegyzést fűzött, megjegyzést módosított vagy törölt egy bizonylathoz kapcsolódóan.

Korábbi időszaki teljesítésű pénzügyi tételek rögzítése
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha a felhasználó olyan számlát rögzített a rendszerben, amely teljesítése az elmúlt hónapra esett. Az értesítő tartalmazza a bizonylat főbb adatait is.

Eladott bizományos termék
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha bizományos termék kerül értékesítésre.

Beszerzési igények
 /

Beszerzési igény rögzítése esetén e-mail küldése a címzettnek

Szállítólevél számlához való utólagos csatolása
 /

Amennyiben egy számlához utólagosan csatolásra kerül egy szállítólevél, úgy a rendszer az itt megadott e-mail címre értesítőt küld.

Értesítés, ha tárgyi eszköz dolgozó nevéről lekerül  /

A megadott címzettnek e-mail értesítő küldése, ha egy tárgyi eszköz egy dolgozó nevéről lekerül. E-mail értesítő kiküldésre kerül az érintett dolgozónak is.

Értesítés tárgyi eszköz dolgozóhoz köthető tárolási hely változásáról  /

E-mail értesítés küldése, ha egy dolgozóhoz köthető tárgyi eszköznek megváltozik a tárolási helye. Pl. lekerül a nevéről, vagy új eszközt rendelnek a nevéhez. Az e-mail értesítő az érintett dolgozónak kerül kiküldésre.

Projekt aktuális munkafolyamat változása

- Nincs értesítő: az értesítő e-mailek kikapcsolása

- Csak az aktuális munkafolyamatról van értesítő: abban az esetben küld a rendzser e-mail, amennyiben az aktuális munkafolyamatban történt módosítás.

- Minden módosításról van értesítő: a projektben történt összes változásról küld a rendszer e-mail értesítőt

Az üzenet az Állandó címzettek mezőben megadott e-mail címekre, a projektfelelősnek és a munkafolyamat résztvevőinek kerül kiküldésre.

Címzettek manuális kiválasztása
 /

Bejelölése esetén a projekt rögzítésekor megjelenik egy ablak, melyből kiválaszthatók azon felhasználók, akiknek küldjön a rendszer értesítést. Az Állandó címzettek nem szereplnek a listában, ők megkapják az e-mailt. A listában a projektfelelős és a munkafolyamat résztvevők jelennek meg. E-mail küldés előtt megjegyzés adható az üzenethez.
Amennyiben ebből az ablakból Mégsem gombbal kilép, senkinek nem küld értesítést a rendszer.

Értesítés a határidőn túli projektekről
 /

Bejelölése esetén e-mail értesítést kap a projekt felelőse a lejárt határidejű projektekről, minden nap, amíg a projekt lezárásra nem kerül, vagy a határideje nem módosul. A mezőben megadhatók egyéb fix címzettek is, pontosvesszővel elválasztva

Szabadság keret kiírása
 /

Beállítása esetén: amennyiben a rendszerben rögzítésre/módosításra kerül egy dolgozó szabadságkerete, úgy a dolgozó e-mail értesítést kap. A Másolatot kapnak mezőben megadott címekre is elküldi a rendszer az értesítést. Több e-mail cím esetén azokat pontosvesszővel válassza el.

Szabadság igénylés
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha valamely felhasználó szabadság igénylést rögzített a rendszerben. A címzettek halmaza a rádiógombok segítségével határozható meg.

Címzett minden jóváhagyó
 /

Kiválasztása esetén: Az összes, jóváhagyó jogosultsággal rendelkező felhasználó értesítést kap a szabadsággal kapcsolatos eseményről.

Egyedi címzett
  /  

Kiválasztása esetén: Csak a felsorolt egyedi címzettek kapnak értesítést a szabadsággal kapcsolatos eseményekről.

Szabadság jóváhagyás/elutasítás
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha valamely felhasználó szabadság igénylését a jogosult felhasználó jóváhagyta, vagy elutasította.

Szabadság kiírás (backoffice rögzítés)
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha a jogosult felhasználó szabadságot rögzít a rendszerben. A címzettek halmaza a rádiógombok segítségével határozható meg. Olyan esetekben használatos funkció, amikor az igénylő nem indít igénylést, hanem az adminisztrátor rögzíti be, pl. utólag.

Ütemezett e-mail értesítők beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> E-mail értesítők (fül) -> Ütemezett e-mail értesítők (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> E-mail értesítők (fül) -> Ütemezett e-mail értesítők (fül)


Fontos! Az ezen a lapon előforduló bármely paraméter változtatása esetén a kívánt hatás érvényesítéséhez valamennyi, a rendszert futtató számítógépen újra kell indítani a programot!



Mező név

Tartalom

Napi beszerzés összesítője
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld az adott napon a figyelt raktárak valamelyikében készletre vett tételekről.

Napi forgalom (árbevétel és készpénzes kiadások)
  /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld az adott nap pénztári forgalmáról.

Heti öreg áru jelentés
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha az értesítő készítésének időpontjában a figyelt raktárak valamelyikében vannak készleten levő öreg áruk (vagyis azok a termékek, melyek beszerzésének dátuma korábbi, mint a jelenlegi dátum mínusz az érintett cikkcsoport adatlapján megadott Beragadt készlet napok száma, amennyiben az nem nulla).

A Cikkcsoportok gombbal tudja beállítani, mely cikkcsoport öreg áruiról készüljenek jelentések.

Heti új öreg áru jelentés
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld, ha az értesítő készítésének időpontjában a figyelt raktárak valamelyikében vannak készleten levő új öreg áruk (vagyis azok a termékek, melyek beszerzésének dátuma korábbi, mint a jelenlegi dátum mínusz az érintett cikkcsoport adatlapján megadott Beragadt készlet napok száma, amennyiben az nem nulla) és az elmúlt héten öreg áruvá vált termékek.

Cikkcsoportok

Megadható, mely cikkcsoportok öreg áruiról készüljenek jelentések.

Cikkcsoportszintű készlet
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld az értesítő készítésének időpontjában a figyelt raktárak cikkcsoport szintű készletéről.

Értékesített szolgáltatások listája
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld az adott hónap első napja és az értesítés elkészítésének időpontja közötti értékesített szolgáltatásokról.

Jelentés minimum-maximum készleteltérésről
 /

Beállítása esetén: Az értesítő az elkészítésének időpontjában előforduló összes olyan cikket tartalmazza, amelyek készlete a figyelt raktárak valamelyikében eléri vagy meghaladja a cikk adatlapján beállított maximumot, illetve eléri vagy alácsökken a beállított minimum értéknek (amennyiben az adott cikk adatlapján a figyelt készlet be van állítva [< > 0]).

Értesítés kapcsolatfelvételről és teendőkről
 /

Beállítása esetén: A rendszer a beállítás esetén két típusú értesítőt generál. Az első a vevők kapcsolataihoz megadott következő kapcsolatfelvételi időpontokra vonatkozik, míg a második a kapcsolatfelvételek során meghatározott teendőkhöz kapcsolódó határidőkre. Mindkét esetben a rendszer a határidő előtt három nappal küldi az első értesítőt, és mindaddig küldi ezeket az ütemezés szerint, míg a kapcsolatfelvétel meg nem történik, illetőleg a teendő státusza „Elvégezve”-re nem módosul.

(Az értesítő címzettje alapértelmezés szerint a kapcsolat felelőse, de ha ez nincs beállítva vagy nincs megadva hozzá e-mail cím, úgy az alapértelmezett e-mail címre küldi a rendszer az értesítőt.)

Értesítés nyitott munkalapról X nap után
 /

Beállítása esetén: A rendszerben az X napja rögzített, de még fel nem dolgozott munkalapok listáját és részletezését küldi meg.

Értesítés vevői rendelés lejáratáról X nappal előtte
 /

Beállítása esetén: A rendszerben az X nap múlva esedékes, még fel nem dolgozott vevői rendelések listáját és részletezését küldi meg.

Pénzügyi levelek
 /

Beállítása esetén a pénzügyi levelek automatikus küldése aktív. Bővebben lásd Pénzügyi levelek c. fejezet.

Értesítés nyitott raktárak közötti átadásról X nap után
 /

Beállítása esetén: A rendszer üzenetet küld a még X nap után is nyitott raktárak közötti átadásokról.

Figyelmeztetés feladatok határidejének lejárta előtt X nappal
 /

Beállítása esetén a rendszer értesítést küld a feladatok határideje előtt X nappal.

Értesítés tárgyi eszközök esedékes karbantartása előtt X nappal

 /

Beállítása esetén a Címzett mezőben megadott e-mail cím(ek)re értesítést küld a rendszer, amennyiben egy tárgyi eszköz adatlapján be van állítva a Következő karbantartás időpontja dátummező, és bejelölve az E-mail értesítés a következő karbantartás előtt jelölőnégyzet

Értesítés ügyirat határidejének lejárata előtt X nappal

 /

Ha az opció aktív, akkor az Iratkezelés - Iktatás menüpontban rögzített iratok határidejének a megadott nappal való lejárata előtt két értesítő e-mail üzenetet küld a rendszer:
1. a Címzett mezőben megadott címzetteknek,
2. az irat felelős dolgozójának.

Az e-mail tartalmazza a már lejárt határidejű iratok listáját, valamint a megadott napok számán belül lejáró iratok listáját (iktatószám, határidő, ügyfél, tárgy).

Ütemezett e-mail küldése a lejáró gépjármű okmányokról és ideiglenes forgalomból kivonásokról  /

Bejelölés esetén a rendszer e-mailt küld a címzetteknél megadott e-mail címekre azokról a lejáró okmányokról és ideiglenes forgalomból való kivonásokról, melyek lejárata belül esik az intervallumban megadott napokon. A maximálisan megadható napok száma 100.

Értesítés hamarosan lejáró szerződésekről  /

Amennyiben a kapcsoló bejelöl, és a Vevői szerződések adatlapon beállítja az értesítés dátumát, úgy a rendszer az ott megadott időben e-mailt küld a lejáró szerződés adatairól. A Címzett mezőben lehetőség van megadni fix címzettet, illetve a szerződés adatlapján további egyedi címzetteket is.

Ha a jelölő nincs bakapcsolva, akkor a szerződés adatlapján az értesítőnél hiába van megadva dátum, a rendszer nem fog érteítést küldeni.

Értesítés lejárt fizetési határidejű, már felszólított partnerekről  /

Amennyiben a kapcsoló bejelölt állapotú, valamint a Pénzügyi levelek sablon ID-k mezőben szereplő sablonnal készült utolsó pényzügyi levél kiküldésének dátuma óta eltelt napom száma nagyobb vagy egyenlő az Utolsó értesítés óta eltelt napok száma mezőben megadott számmal, akkor a pénzügyi levelekből azoknak a bizonylatoknak az adatait küldi a megadott e-mail címre, amelyek fizetési határideje lejárt, és a bizonylat még nem fizetett (vagy csak részben fizetett) állapotú.

Fontos! Az e-mail küldés ütemezésének beállításához kérje kollégánk segítségét!

EuroTouch e-mail értesítők

Bérlet értékesítés: bejelölése esetén ha az ügyfélnek van beállított e-mail címe, és az EuroTouch rendszerben bérlet kerül eladásra a nevére, akkor a rendszer e-mailt küld az ügyfélnek. Az e-mail tartalmazza a bérlet típusát, alkalmak számát, és a bérlet vonalkódját.

Törzsadatok beállításai

Ezen az oldalon a Törzsadatokkal kapcsolatos beállításokat adhatja meg.

Törzsadatok beállításai – Általános fül

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Általános (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Általános (fül)

Beállítható, hogy a rendszer mennyi időt várjon a keresésig az utolsó billentyű leütéséhez képest (500 – 3000 ms-ig terjedhet).

A  /  Fordítások mentése kapcsoló ha aktív, akkor a rendszer adatbázisba ment minden megjelenített szöveget és üzenetet, hogy a későbbiekben megadható legyen hozzá fordítás a rendszerben.

Figyelem! Tanácsos a beállítást kikapcsolt állapotban hagyni, mert használata a későbbiekben a rendszer lassulásához vezet!



Törzsadatok beállításai – Árfolyam törzs beállítása

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Árfolyam törzs (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Árfolyam törzs (fül)

A jelölőnégyzet bepipálása esetén a rendszer automatikusan kísérletet tesz a keltezés dátuma szerint hivatalos MNB árfolyam adat lekérdezésére. A funkció működéséhez internet hozzáférés szükséges! Ha az automatizmus nem engedélyezett, akkor manuálisan indítható a lekérdezés, illetve rögzíthető az árfolyam.


Törzsadatok beállításai – Cikkcsoport törzs beállítása

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Cikkcsoport törzs (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Cikkcsoport törzs (fül)

Beállítás esetén: A cikkcsoport neve csak nagy betűket tartalmazhat (nem engedi a kisbetűket, automatikusan konvertálja őket nagybetűkre).



Törzsadatok beállításai – Cikktörzs beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Cikktörzs (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Cikktörzs (fül)


Mező név

Tartalom

Használt árak száma

A rendszerben levő maximálisan 10-féle beállítható árból hányat lehessen használni.

Webáruház listaára

A Használt árak közül melyik sorszámú a webáruház listaára.

Webáruház ára

A Használt árak közül melyik sorszámú a webáruház listaára.

Figyelmeztetés, ha a kerekítésnél megadott számmal nem osztható a beállított ár
 /

Beállítása esetén: Amennyiben árazáskor a cikk ára nem osztható maradék nélkül a megadott egész számmal, akkor figyelmeztetést jelenít meg a felhasználó részére.

Kerekítés a megadott számmal oszthatóra

A fenti figyelmeztetéshez használt szám.

Árazáskor figyelt árrés

Amennyiben árazáskor a termék ára kevesebb árrést tartalmaz, mint az itt megadott szám, akkor figyelmeztetést jelenít meg. Ha a megadott árrés nulla, úgy az árrés figyelés funkció ki van kapcsolva.

Név csak nagy betűkkel
 /

Beállítás esetén: A Cikk neve csak nagy betűket tartalmazhat (nem engedi a kisbetűket, automatikusan konvertálja őket nagybetűkre).

Cikkszám csak nagy betűkkel
 /

Beállítás esetén: A Cikkszám csak nagy betűket tartalmazhat (nem engedi a kisbetűket, automatikusan konvertálja őket nagybetűkre).

Cikkszám automatikus generálása
 /

Beállítása esetén: A rendszer a Cikkszámot egy megadott előtaggal automatikusan, folyamatosan növekvő számozással generálja.

Cikkszám előtag

A fent említett automatikusan generált Cikkszám előtagja.

Egyedi cikkszámok
 /

Beállítás esetén: A Cikkszámok egyediek, azaz egy cikkszám csak egyszer szerepelhet.

VTSZ/TESZOR kötelező
 /

Beállítása esetén: A cikk adatlapján kötelező a VTSZ/TESZOR mező kitöltése.
Készletkezelés nélküli (szolgáltatás) cikk esetében a TESZOR mező kötelező, egyéb esetben a VTSZ mező.

Rendelt mennyiségek mutatása
 /

Beállítás esetén: A cikk kiválasztásakor egy Rendelt mennyiség és Szállítói rendelések oszlop is megjelenik a listában. A rendelt mennyiség a Vevői rendelés és Vevői rendelés foglalással bizonyaltok mennyiségeit összesíti.

Vásárlói tájékoztató megadható
 /

Beállítás esetén: A cikk adatlapján vevői tájékoztató megadható. A cikkhez rögzített vásárlói tájékoztató a VIR -> Címke nyomtatás menüpontban nyomtatható ki.

Cégenként elkülönített cikktörzs
 /

Beállítása esetén: A cégek csak azokat a cikkeket érik el, melyeket az adott cég valamelyik telephelyén rögzítettek. (Az egyik cégben rögzített cikkek nem használhatóak másik cégben.)

Fontos! A cikktörzs közös a cégek között! Ha az egyik cégben egy cikk törlésre kerül, akkor utána a többi cégben sem elérhető!

Telephelyenként elkülönített cikktörzs
 /

Beállítása esetén elkülönítheti a cikkeket a cégen belüli telephelyek között. Ha inaktív, akkor a cikktörzs nincs telephelyenként külön kezelve.

Figyelmeztetés készlet kezelés nélküli cikk rögzítésekor
 /

Beállítása esetén: Készlet kezelés nélküli cikk rögzítésekor megerősítés szükséges, különben nem lehetséges a rögzítés.

Bélyegkép megjelenítése a karbantartó ablakban  /

Beállítása esetén a Törzsadatok/Cikk törzs ablakban egy cikk kiválasztásakor a jobb oldali Részletek ablakban megjelenik a cikkhez tartozó alapértelmezett kép bélyegképe. (A Részletek ablak a Részletek gomb menyomásával lesz látható/nem látható)

 /  Helyettesítő termékek kezelése

Bejelölése esetén a Cikktörzsben lehetőség van a cikkhez helyettsítő terméket megadni, mely helyettesítő termék a cikk keresésekor a találati listában megjelenik. A helyettesítő cikkeket figyelembe veszi a rendszer a bizonylatkészítés során is a cikk kereső mezőben.

Automatikus me. váltószám kalkuláció méretek megadáskor
 /

Ha az opció aktív, akkor a cikk rögzítésénél ha a mennyiségi egység db, és a méretek megadásra kerülnek, a rendszer rákérdez, hogy kiszámítsa-e a db-m3 váltószámot. A kiszámított váltószám a cikk adatlap Me. váltások fülén tekinthető meg.

Automatikus me. váltószám kalkuláció fajsúly megadáskor
 /

Ha az opció aktív, akkor a cikk rögzítésénél ha a mennyiségi egység db, és a fajsúly adat megadásra kerül, a rendszer rákérdez, hogy kiszámítsa-e a db-kg váltószámot. A kiszámított váltószám a cikk adatlap Me. váltások fülén tekinthető meg.

Árak elnevezései

A maximum 10 használt árhoz itt adhatóak meg egyedi nevek.


Törzsadatok beállításai – Dolgozó törzs beállítása

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Dolgozók (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Dolgozók (fül)

-  / : Más cégek dolgozói is elérhetők a dolgozótörzsben: Beállítása esetén: a dolgozó törzsben más cégek alkalmazottai is megjeleníthetők egy jelölőnégyzet segítségével. Amennyiben a beállítás nem aktív, úgy a jelölő nem látható a dolgozók listában.

-  / : HR adatok szinkronizációja a Job CTRL alkalmazással: Beállítása esetén: a program elvégzi a JobCTRL nevű külső rendszerrel való szinkronizálást. A HR menüpontban lehetőség van a JobCTRL azonosító megadására, mely alapján a szinkronizáció történik.

- Szabadság áttekintő naptárban megjelenített dolgozók száma:  a mezőben megadott számú dolgozó jelenik meg a HR - Szabadság és távmunka nyilvántartás menüpont Áttekintő fülön lévő naptárban.

- Éves betegszabadság keret napjainak száma:  a megadott számú nappal tölti fel a rendszer a betegszabadság keretet a dolgozókhoz. A rendszer az alábbi képlet szerint számolja ki a dolgozónak járó betegszabadságot:

KBK = BKM * MN / ÉN


Ahol

KBK = Kalkulált betegszabadság keret

BKM = Betegszabadság keret éves maximuma napokban: paraméter alapján

MN = Adott évben figyelembe vett napok száma: a munkaviszony kezdete óta az adott évben az év végéig hátralévő napok száma. Pl. munkaviszony kezdete 2018.03.03 akkor 2018-ban 304 nap, 2019-ben már 365 nap.

ÉN = Adott évben a napok száma


Amennyiben KBK tört szám, úgy minden esetben felfelé kerekít! Pl. 5,1 már 6!


Törzsadatok beállításai – Felhasználó törzs beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Felhasználó törzs (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Felhasználó törzs (fül)

Biztonságos jelszavak: Beállítása esetén: A jelszónak minimum 5 karakter hosszúnak kell lennie, és tartalmaznia kell nagybetűt és számot is.

Törzsadatok beállításai – Szállító törzs beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Szállító törzs (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Szállító törzs (fül)


Mező név

Tartalom

Név csak nagy betűkkel
 /

Beállítás esetén: A Szállító neve csak nagy betűket tartalmazhat (nem engedi a kisbetűket, automatikusan konvertálja őket nagybetűkre).

Figyelmeztetés a szállító minősítésére szállító választásakor
 /

Beállítása esetén: A rendszer figyelmeztetést jelenít meg B vagy C besorolású szállító választásakor beszerzési bizonylat készítésekor.

Adószám megadása kötelező
 /

Beállítása esetén: kötelező megadni a szállítóhoz tartozó adószámot.

B minősítésű szállító választása esetén a figyelmeztetés szövege

A megjelenített figyelmeztetés szövege.

C minősítésű szállító választása esetén a figyelmeztetés szövege

A megjelenített figyelmeztetés szövege.

Részlegszám mező alapértelmezése

Új szállító rögzítése esetén a Részlegszám mező ezt az értéket veszi fel alapértelmezetten.


Törzsadatok beállításai – Vevő törzs beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Vevő törzs (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Vevő törzs (fül)


Mező név

Tartalom

Név csak nagy betűkkel
 /

Beállítás esetén: A Vevő neve csak nagy betűket tartalmazhat (nem engedi a kisbetűket, automatikusan konvertálja őket nagybetűkre).

Közös vevő és vevőcsoport törzs valamennyi telephelyen
 /

Beállítása esetén: A rendszer közös vevő és vevőcsoport törzset kezel.

Kikapcsolása esetén: A rendszer telephelyenként egyedi vevő és vevőcsoport törzset kezel.

Vevőcsoport kötelezően kitöltendő mező
 /

Beállítása esetén: Új vevő rögzítésekor a Vevőcsoport mező kötelezően kitöltendő.

Alapértelmezett fizetési határidő

Vevő rögzítésekor az adatlapon a Fizetési határidő mező alapértelmezett értéke (napokban).

Alapértelmezett átutalási hitelkeret

Vevő rögzítésekor az adatlapon az Átutalási hitelkeret mező alapértelmezett értéke (alapértelmezett pénznemben).

Telephely alapértelmezett ártípusa

Vevő rögzítésekor az adatlapon az Eladási ár mező alapértelmezett értéke.

Fontos! Telephely függő beállítás!

Fizetési felszólítás mező alapértelmezése
 /

Új vevő rögzítésekor a Fizetési felszólítás jelölőnégyzet alapértelmezett értéke.

Hírlevelet kér mező alapértelmezése
 /

Új vevő rögzítésekor a Hírlevelet kér jelölőnégyzet alapértelmezett értéke.

Részlegszám mező alapértelmezése

Új vevő rögzítése esetén a Részlegszám mező ezt az értéket veszi fel alapértelmezetten.


Törzsadatok beállításai – Bizonylattömbök

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Bizonylattömbök (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> Bizonylattömbök (fül)


A funkció bekapcsolásával a bizonylattömbök használata, illetve a belőlük előállított bizonylatok hozzáférése konkrét felhasználókhoz rendelhető.

A felhasználók csak azokat a bizonylatokat látják ill. csak azokból a bizonylattömbökből állíthatnak elő bizonylatokat, amelyekre jogosultak.

Fontos! A funkció jelenleg kizárólag a kimenő szállítólevelekkel használható!


Törzsadatok beállításai – A Coface szolgáltatása

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> A Coface szolgáltatása (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Törzsadatok (fül) -> A Coface szolgáltatása (fül)

A funkció használatához rendelkeznie kell a COFACE-nál előfizetői szerződéssel. Az Europroof rendszerben található, COFACE szolgáltatással összefüggő funkciók csak abban az esetben működnek, amennyiben itt a paraméterekben megadja a Coface felhasználónevet és jelszót.

Beállítható, hogy egy vevőnek kiállítandó számla esetén a rendszer automatikusan végezzen adatellenőrzést a Coface szerinti besoroláshoz.

Megadható, hogy hány nap elteltével számítson a lekérdezett adat elavultnak.

Pénzügyi beállítások

Pénzügyi beállítások – Általános beállítások

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Pénzügy (fül) -> Általános beállítások (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Pénzügy (fül) -> Általános beállítások (fül)


Mező név

Tartalom

Költség elosztás pénzforgalmi szemlélet szerint
 /

Beállítása esetén: A költséghely hozzárendelésnél a költségek időbeli hozzárendelésének alapja a költség számlák pénzügyi kiegyenlítése lesz.

Pénztár bizonylat alapértelmezett nyomtatási példányszáma

Pénztár bizonylat nyomtatásakor a nyomtatott példányszám alapértelmezése.

Banki forgalom importálása
 /

Beállítása esetén: A megbízási csomagok státusza kézi úton nem állítható. A Bankszámla forgalom menüpontban az  (Import) gomb megjelenítése.

Fizetési mód banki forgalom importálása esetén:

A lista abban az esetben működik, ha a fenti jelölő aktív. Kiválasztható, hogy a bnaki forgalom importálásakor mi legyen a fizetési mód megjelölése.

Figyelmeztetés lehetséges kapcsolódó pénztári- és/vagy banki forgalom adatra
 /

Amennyiben bizonylatkészítéskor az adott ügyfélhez tartozik korábban rögzített pénztárbizonylat, vagy banki forgalom, akkor erre a rendszer figyelmeztet, mely így a bizonylatkészítéskor csatolható a bizonylathoz.

Pénztár zárás után automatikus pénztár nyitás engedélyezése
 /

Aktiválása esetén a Pénzügy modulban egy pénztár zárása után a pénztár automatikusan megnyílik. Amennyiben nem engedélyezett az opció, úgy a pénztár zárása után annak ismételt megnyitásáig a pénztár nem használható.

Pénztárbizonylat nyomtatása pénztár rendezés rögzítést követően  /

Bejelölés esetén pénztárbizonylatot nyomtat a rendszer, ha pénzmozgást generáló fizetési móddal rögzít pénzügyi rendezést. Pénzügyi rendezést a Vevői követelések, szállítói tartozások menüpontban rögzíthet.

Kifizetési pénztárbizonylaton is pozitív összeg megjelenítése  /

Bejelölése esetén a kifizetési pénztábizonylaton az összeg pozitívként kerül feltüntetésre. Ellenkező esetben negatívként.

Megjegyzés nyomtatása kapcsoló alapértelmezett állapota a pénztár lekérdezéseknél  /

Ha pl. Pénztár egyenleget, Pénztár forgalom listát kérdez le, és nyomtatni szeretné, akkor a nyomtatás ablakben lévő Megjegyzés nyomtatása kapcsoló állapotát tudja meghatározni.



Pénzügyi beállítások – Export beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Pénzügy (fül) -> Export (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Pénzügy (fül) -> Export (fül)


Mező név

Tartalom

Külső könyvelőrendszer típusa

Kiválasztható, hogy mely könyvelőprogramot használja alapértelmezetten az ügyfél. A kiválasztott típusnak megfelelően fognak megjelenni a rendszer egyes részeinek megnevezései, melyek könyvelőprogrammal kapcsolatosak.

Belföldi követelés (forint) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó belföldi forint követelés főkönyvi száma, kimenő számlák esetében.

Külföldi követelés (forint) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó külföldi forint követelés főkönyvi száma, kimenő számlák esetében.

Belföldi követelés (deviza) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó belföldi deviza követelés főkönyvi száma, kimenő számlák esetében.

Külföldi követelés (deviza) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó külföldi deviza követelés főkönyvi száma, kimenő számlák esetében.

Előzetesen felszámított  ÁFA főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó előzetesen felszámolt ÁFA főkönyvi száma, kimenő számlák esetében.

Fizetendő ÁFA főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó, kifizetendő ÁFA főkönyvi száma, kimenő számlák esetében.

A vevőhöz tartozó részlegszámmal együtt a rendszer adja át a telephely azonosítót is
 /

Beállítása esetén: A Kulcs-Soft termékbe történő exportálás alkalmával a vevőhöz tartozó részlegszámmal együtt a telephely azonosítót is a rendszer adja át.

Belföldi tartozás (forint) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó belföldi  forint tartozás főkönyvi száma, bejövő számlák esetében.

Külföldi tartozás (forint) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó külföldi  forint tartozás főkönyvi száma, bejövő számlák esetében.

Belföldi tartozás (deviza) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó belföldi  deviza tartozás főkönyvi száma, bejövő számlák esetében.

Külföldi tartozás (deviza) főkönyvi száma

A könyvelőprogramba történő exportáláshoz tartozó külföldi deviza tartozás főkönyvi száma, bejövő számlák esetében.

KK programban használt vállalkozáskód

Ten-Soft és Forint-Soft termékbe történő exportáláshoz írja be a KK programban használt vállalkozáskódot.

Értékhatár

NAV ÁNYK PTGSZLAH típusú export értékhatára beállítható.


Bizonylatok beállításai


Bizonylatok beállításai – Általános beállítások

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül)-> Általános beállítások fül vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül)-> Általános beállítások fül



Mező név

Tartalom

Folyamatos bizonylat készítés
 /

Beállítása esetén: Bizonylatkészítés végtelenített ciklusban.

Alapértelmezett szállítási mód:

Olyan bizonylatokon, ahol megadható szállítási mód, az itt beállított mód lesz az alapértelmezett. Ez a bizonylaton felülbírálható.

Értékesítéskor a beszerzési ár alatti eladás ellenőrzése

 /

Ha engedélyezi, akkor értékesítés típusú bizonylatok kiállításakor rögzítés előtt a program meg fogja jeleníteni azoknak a tételeknek a listáját, melyeket beszerzési ár alatt tervez eladni.

Cikk alapértelmezett megjegyzés sablona automatikusan megjegyzésbe

 /

Ha engedélyezi, akkor bizonylat készítésekor a kiválasztott cikkhez tartozó megjegyzés sablon tartalma megjegyzésbe kerül.

A karton típusú cikkek cikkcsoportja

A csomagolóanyagok számításakor az ebbe a cikkcsoportba tartozó cikkeket fogja kartonnak tekinteni a rendszer.

A raklap típusú cikkek cikkcsoportja

A csomagolóanyagok számításakor az ebbe a cikkcsoportba tartozó cikkeket fogja raklapnak tekinteni a rendszer.

Felosztási lista nyomtatása beszerzési bizonylat rögzítés után

 /

Ha a kapcsoló aktív, akkor a rendszer felkínálja az Elosztási lista nyomtatását a beszerzési bizonylat rögzítése után. (Beszerzési szállítólevél és beszerzési számla)

Automatikus cikk - szállító összerendelés beszerzéskor

 /

Amennyiben a kapcsoló aktív, a rendszer képes beszerzési bizonylat rögzítésekor a cikkek összerendelésére a szálltóval az alábbiak szerint:

- Ha már szerepel az a szállító a listában, akkor nem történik változás,
- Ha egyetlen szállító sincs még rögzítve a cikkhez, akkor a szállító fő szállítóként rögzül,
- Ha van már fő szállító, akkor csak bekerül a szállító a listába.

Összerendelés esetén a rendszer szállítói árat nem rögzít a törzsbe, illetve a szállítói temékkód (rendelési szám) mezőt sem tölti. Összerendelés esetén a státusz "Elérhető" lesz. Az összerendelés csak a bizonylat mentésekor történik meg, ideiglenes bizonylat mentésekor nem. Az összerendelésről a rendszer külön értesítést nem jelenít meg.

 Az automatizmus csak bekapcsolt paraméter mellett valósul meg. Összerendelésre Beszerzési szállítólevél, Beszerzési számla és Készlet bevezetés bizonylatok esetében nyílik lehetőség.

A paraméter alapértelmezetten kikapcsolt állapotú.

E-mail küldéshez az alternatív  elérhetőség automatikus használata hiányzó e-mail cím esetében

 /

A paraméter független állapotában az alábbi e-mail küldési beállítások elérhetőek:

- Amennyiben a paraméter a központi e-mail cím beállításon áll, akkor a bizonylatkészítés során, vagy a karbantartóban a nyomtatás/e-mail funkciót használva a bizonylaton érintett vevő adatlap központi e-mail címhez rögzített értéket készíti be a levél készítéséhez,
- Amennyiben a paraméter pénzügyi e-mail cím beállításon áll, akkor a bizonylatkészítés során, vagy a karbantartóban a nyomtatás/e-mail funkciót használva a bizonylaton érintett vevő adatlap pénzügyi e-mail címhez rögzített értéket készíti be a levél készítéséhez,
- Amennyiben a paraméter mindkettő e-mail cím bekészítésére vonatkozó beállításon áll, akkor a bizonylatkészítés során, vagy a karbantartóban a nyomtatás/e-mail funkciót használva a bizonylaton érintett vevő adatlap központi és pénzügyi e-mail címhez rögzített értékeket is bekészíti a rendszer a levél készítéséhez.

A paraméter bekapcsolásával a rendszer a bizonylat e-mailben történő küldésekor - amennyiben a beállítás szerinti elérhetőségnél nem áll rendelkezésre e-mail cím, de a másik elérhetőségnél igen - felhasználói jóváhagyás nélkül ezt az e-mail címet készíti be a levelezőprogramba.

Melléklet csatolásakor az UNC elérési út mentése legyen az alapértelmezés
 /

Beállítása esetén: Új fájl melléklet csatolásakor az alapértelmezett mentési mód a fájl UNC útvonalának mentése a fájl adatbázisba történő mentése helyett.

Cikk hosszú nevének feltüntetése a tétel megjegyzésben
 /

Beállítása esetén: A bizonylaton szereplő cikk(ek) hosszú nevét feltünteti a bizonylat tételhez tartozó megjegyzésben.

Tétel rögzítésekor az összesen adat is szerkeszthető
 /

Bizonylat tétel rögzítésénél nem csak az egységár, hanem a nettó/bruttó összesen is megadható (visszaszámolja az egységárat a mennyiség alapján).

A bankszámlák megjelenítési módja a bizonylatokon

 A bankszámlák megjelenítési módja lehet részletes, vagy normál a bizonylat készítésekor.

A felhasználó megjelenítési módja a bizonylatokon

A felhasználó megjelenítési módja a bizonylatokon lehet: a bizonylatot kinyomtató felhasználó, a bizonylatot kiállító felhasználó és beállíthatja azt is, hogy ne jelenjen meg a felhasználó a bizonylatokon.

Kedvezmény adatok számítási módja

A bizonylatokon vagy az egyes árszint alapján kerül a kedvezmény kiszámításra vagy az éppen beállított árszint alapján.

Figyelmeztetés lehetséges kapcsolódó pénztári- és/vagy banki forgalom adatra
 /

Bejelölése esetén bizonylatkészítéskor a rendszer egy ablakban figyelmeztet, ha a kiválasztott ügyfélhez tartozik a rendszerben rögzített pénztári vagy banki forgalom bizonylat.

Melléklet csatolásakor a "Tag" mező ne legyen kötelező
 /

Amikor bizonylathoz dokumentumot/mellékletet csatolunk, akkor ezen kapcsoló bejelölésével nem kell kötelezően kitölteni a "Tag" mezőt.

Értékesítés alapértelmezett árképzési módja

Kiválasztja, hogy bizonylat és tétel készítése esetén mi legyen a bruttó-nettó jelölő alapértelmezett állása.

Megjegyzés: Beszerzési oldalon mindig a nettó oldalon marad a rádiógomb, paramétertől függetlenül. Ez minden esetben módosítható az adott bizonylaton.

Felosztási adatok rangsorolása részmennyiség esetén

A kiválasztott opció sorrendjében történik az automatikus felosztás funkció beszerzési bizonylat rögzítése esetén.

Az áfa kulcsokhoz tartozó számlán szereplő szöveg (nyelvi fülekkel)

A különböző ÁFA kulcsok használatakor a számlán szereplő szöveg. Itt adhatók meg a nyelvi változatok is kétnyelvű bizonylatok használatához.


Bizonylatok beállításai – Szállítói rendelés beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Szállítói rendelés (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Szállítói rendelés (fül)

Ebben a menüpontban kiválaszthatja a bizonylatkép formátumát.

A Szállítói cikkszám használata a nyomtatott szállítói rendelés bizonylaton kapcsolót bejelölve a cikkszám helyett a szállítói termékkód fog szerepelni a bizonylatokon. Ez az adat elmentésre kerül a cikkekhez, és a szállítói rendelés karbantartó ablak cikkszám szűrője erre a mezőre is keres.

Bizonylatok beállításai – Beszerzési szállítólevél beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Beszerzési szállítólevél (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Beszerzési szállítólevél (fül)


Mező név

Tartalom

Bizonylatkép

A nyomtatott bizonylat formátuma.

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek a tételekhez rögzített megjegyzések
 /

Beállítása esetén: A nyomtatott bizonylaton szerepelni fognak a tételekhez tartozó megjegyzések.

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek az egyedi SN kódok
 /

Beállítása esetén: Egyedi SN kódos termékeket is tartalmazó bizonylat esetén azoknál tételenként megjelenik az SN kódok felsorolása a nyomtatott bizonylatképen.

Cikkszám helyett szállítói termékkód használata
 /

Beállítása esetén: Beszerzési szállítólevél rögzítésekor a Cikkszám helyett Szállítói termékkód használata.

Automatikus foglalás a rögzített vevői rendelésekhez kapcsoló alapértelmezése
 /

Bizonylat rögzítése esetén a program a beszerzés tételeit automatikusan lefoglalva megpróbálja kielégíteni a rögzített vevői rendelések áruigényét


Bizonylatok beállításai – Beszerzési számla beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Beszerzési számla (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Beszerzési számla (fül)


Mező név

Tartalom

Bizonylatkép

A nyomtatott bizonylat formátuma.

Pénztárbizonylat nyomtatása bizonylat rögzítést követően
 /

Beállítása esetén: Belső bizonylat kinyomtatását követően a rendszer felajánlja a kapcsolódó pénztár bizonylat nyomtatását is.

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek a tételekhez rögzített megjegyzések
 /

Beállítása esetén: A nyomtatott bizonylaton szerepelni fognak a tételekhez tartozó megjegyzések.

A nyomtatott bizonylaton szerepeljen a tételenkénti, illetve az összesített nettó tömeg
 /

Beállítása esetén: Nyomtatáskor a bizonylaton fel lesz tüntetve a tételenkénti, illetve az összesített nettó tömeg

Cikkszám helyett szállítói termékkód használata
 /

Beállítása esetén: Beszerzési számla rögzítésekor a Cikkszám helyett Szállítói termékkód használata.

Automatikus foglalás a rögzített vevői rendelésekhez kapcsoló alapértelmezése
 /

Bizonylat rögzítése esetén a program a beszerzés tételeit automatikusan lefoglalva megpróbálja kielégíteni a rögzített vevői rendelések áruigényét


Bizonylatok beállításai – Árajánlat beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Árajánlat (fül) vagy

Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Árajánlat (fül)


Mező név

Tartalom

Alapértelmezett érvényességi idő

Itt állíthatja be, hogy az árajánlat hány napig érvényes annak keltezésétől számítva (max. 365 nap).

Bizonylatkép

A nyomtatott bizonylat formátuma.

A bizonylat fejlécében a telephely adatai szerepeljenek
 /

Beállítása esetén: A számlázási adatok helyett a kiállító telephely címe és elérhetőségi adatai szerepelnek a nyomtatott bizonylat fejlécében.

A bizonylat összesítőjében megjelenjenek a telephely adatai
 /

Beállítása esetén: A bizonylatok alján az összesítő részben megjelennek a telephely adatai.

Fontos! Csak normál stílusú bizonylatkép esetén!

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek a tételekhez rögzített megjegyzések
 /

Beállítása esetén a rendszer a tételekhez opcionálisan megadott megjegyzéseket is nyomtatja.

Bevezető szöveg

Itt adhatja meg a tételek felsorolását megelőző szöveges felvezetőt. Szerkeszteni a bal egér gomb dupla kattintásával tudja.

Fontos! Csak levél stílusú bizonylatképek esetében!

Levezető szöveg

Itt adhatja meg az összegzést követően megjelenő formázott kísérő szöveget. Szerkeszteni a bal egér gomb dupla kattintásával tudja.

Fontos! Csak levél stílusú bizonylatképek esetében!


Bizonylatok beállításai – Vevői rendelés beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Vevői rendelés (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Vevői rendelés (fül)



Mező név

Tartalom

Alapértelmezett vállalási határidő

Itt állíthatja be a megrendelés alapértelmezett vállalási határidejét a keltezéshez képest, napokban megadva (max. 365 nap).

Vállalási határidő kezelése
 /

Beállítása esetén: a vevői rendelés bizonylaton megjelenik a vállalási határidő.

Alapértelmezett átadási határidő
 óra

Amennyiben bejelöli a jelölőnégyzetet, és megad egy időpontot, úgy a rendszer a bizonylat rögzítésekor a Vállalási határidőhöz beállítja az itt megadott értéket. Amennyiben a vevői rendelésből projekt készül, úgy a projekt határideje is ez az időpont lesz.

Automatikus készlet foglalás kapcsoló alapértelmezése
 /

Bekapcsolása esetén: a rendszer automatikusan lefoglalja a készletből a bizonylaton szereplő tételeket (készletkezelés módjától függően).

Fizetési mód megadása lehetséges
 /

Bekapcsolása esetén: Vevői rendelés típusú bizonylat létrehozásakor lehetőség van fizetési mód megadására.

Bizonylatkép

A nyomtatott bizonylat formátuma.

A bizonylat fejlécében a telephely adatai szerepeljenek
 /

Beállítása esetén: A számlázási adatok helyett a kiállító telephely címe és elérhetőségi adatai szerepelnek a nyomtatott bizonylat fejlécében.

A bizonylat összesítőjében megjelenjenek a telephely adatai
 /

Beállítása esetén: A bizonylatok alján az összesítő részben megjelennek a telephely adatai.

Fontos! Csak normál stílusú bizonylatkép esetében!

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek a tételekhez rögzített megjegyzések
 /

Beállítása esetén: A rendszer a tételekhez opcionálisan megadott megjegyzéseket is nyomtatja.

A nyomtatott bizonylaton ne jelenjenek meg az aláírási mezők
 /

Beállítása esetén: A nyomtatott bizonylaton nem jelennek meg az aláírási mezők.

A nyomtatott bizonylaton ne szerepeljenek összegek
 /

Beállítása esetén: A nyomtatott bizonylaton az összegek nem fognak szerepelni.

E-mail csatolmány 1, 2, 3:

Vevői rendelés, Vevői rendelés foglalással és Proforma bizonylat e-mailben való küldésekor az itt kiválasztott fájlokat mellékeli a rendszer a kiküldendő e-mailhez. Bizonylatot e-mailben a rögzítést követően megjelenő Nyomtatás ablak E-mail gombjával küldhet. Ha mindhárom melléklet mezője üres, akkor a rendszer csak a bizonylatot csatolja az e-mailhez. Ha egy mellékletet a továbbiakban nem kíván kiküldeni, használja a Töröl gombot. A  gombbal megnyíló ablakban válaszhatja ki a csatolmányt. (lásd Nyomtatás ablak c. fejezet)

Külső bizonylatszám sorszám generálás előtagja:

Ide írhatja be, hogy mi legyen a külső bizonylatszám sorszámának generálásakor a sorszám előtagja, amiről könnyen felismeri, hogy az adott bizonylatszám külső bizonylatszám.

A nyomtatott bizonylaton szereplő cím:

Itt adhatja meg, hogy mi legyen a nyomtatott bizonylat címe.

Levezető szöveg

Ide írhatja be, hogy az összegzést követően milyen formázott kísérő szöveg jelenjen meg a nyomtatásban. Szerkeszteni a bal egér gomb dupla kattintásával tudja. Több nyelvű levezető szöveg csak a Formázott 2 (logóval) bizonylatkép esetén adható meg.


Bizonylatok beállításai – Szállítólevél beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Szállítólevél (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Szállítólevél (fül)


Mező név

Tartalom

Bizonylatkép

A nyomtatott bizonylat formátuma.

Teljesítés dátuma megadható és a nyomtatott bizonylaton is megjelenik
 /

Beállítása esetén: A teljesítés dátuma megadható, és a nyomtatott bizonylaton is megjelenik.

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek az egyedi SN kódok
 /

Beállítása esetén: Az egyedi SN kódos termékeket is tartalmazó bizonylatokon tételenként megjelennek az SN kódok a nyomtatott bizonylatképen.

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek a tételekhez rögzített megjegyzések
 /

Beállítása esetén: A rendszer nyomtatja a tételekhez opcionálisan megadott megjegyzéseket is.

A nyomtatott bizonylaton ne jelenjenek meg az aláírási mezők
 /

Beállítása esetén: Szállítólevél nyomtatásakor a bizonylatokon nem jelennek meg az aláírási mezők (szállító, átvevő).

A nyomtatott bizonylaton szerepeljen a tételenkénti, illetve az összesített nettó tömeg
 /

Beállítása esetén a nyomtatott bizonylaton megjelenik a tételek tömege, egyenként és összesítve.

Kiállításkor kötelező megadni a rendszámot, az EKÁER-t és a felségjelzést.
 /

Ha bejelöli, akkor szállítólevelet csak úgy lehet kiállítani, ha a rendszámot, az EKÁER-t és a felségjelzést is megadják.

Árak nyomtatása kapcsoló alapértelmezett állapota
 /

A Szállítólevél rögzítése után a nyomtatási ablakban lehetőség van a szállítólevelet árakkal vagy árak nélkül kinyomtatni, erre egy kapcsolót használunk. Ezzel a beállítással adjuk meg ennek a kapcsolónak az alapértelmezett állapotát. Bejelölése esetén a kapcsoló mindig aktív, és a szállítólevél árakkal együtt kerül kinyomtatásra.

Sztornó okának megadása kötelező

Amennyiben az opció be van kapcsolva, úgy a szállítólevél sztornózása esetén kötelezően kitöltendő a sztornó oka, mely rákerül

Levezető szöveg

Ide írhatja be, hogy az összegzést követően milyen formázott kísérő szöveg jelenjen meg a nyomtatásban. Szerkeszteni a bal egér gomb dupla kattintásával tudja. Megadható többnyelvű levezető szöveg.


Bizonylatok beállításai – Számla/Proforma beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Számla/Proforma (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Számla/Proforma (fül)


Mező név

Tartalom

Bizonylatkép

A nyomtatott bizonylat formátuma.

Nyomtatandó példányszám

Itt adja meg, hogy hány példány nyomtatódjon a számlából automatikusan a rögzítést követően.

Eredeti példányszám

Itt adja meg, hogy a nyomtatandó példányok közül hány eredeti példányt kíván nyomtatni.

Pénztárbizonylat nyomtatása számla készítést követően
 /

Beállítása esetén: A számla kinyomtatását követően a rendszer felajánlja a kapcsolódó pénztár bizonylat nyomtatását is.

Átvételi elismervény nyomtatása számla készítést követően
 /

Beállítása esetén: A számla kinyomtatását követően a rendszer felajánlja az átvételi elismervény bizonylat nyomtatását is.

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek a tételekhez rögzített megjegyzések
 /

Beállítása esetén: A rendszer nyomtatja a tételekhez opcionálisan megadott megjegyzéseket is.


A nyomtatott bizonylaton szerepeljen a tételenkénti, illetve az összesített nettó tömeg
 /

Nyomtatásakor a bizonylaton fel lesz tüntetve a tételenkénti, illetve az összesített nettó tömeg

Számla stornózásakor a stornózás okának kötelező megadása
 /

Beállíthatja, hogy amikor egy számlát stornóz, akkor kötelező legyen-e a stornózás okának megadása.

Automatikus számla nyomtatás rögzítést követően
 /

Beállítása esetén: a bizonylat rögzítését követően megtörténik a nyomtatás. A beállítás alapértelmezetten bekapcsolt.

Kedvezmény adatok megjelenítése a számlaképen
 /

Beállítása esetén: Amennyiben számla rögzítésekor adott termék listaára nem nulla, és nem egyezik meg az egységárral, úgy a nyomtatott bizonylaton feltüntethető a listaár, az adott kedvezmény és a kedvezményes ár is.

Fontos! Csak a „Formázott (logóval)” bizonylatkép esetén!

Vevői rendelés és proforma előzmények megjelenítése a számlaképen  /

Bejelölése esetén a számlán megjelenik nem csak a közvetlen előzménybizonylat száma, hanem a teljes előzmény bizonylat lánc.

A nyomtatott bizonylaton ne jelenjenek meg az aláírási mezők
 /

Beállítása esetén: Számla nyomtatásakor a bizonylatokon nem jelennek meg az aláírási mezők (átadó, átvevő).

Kontírozási adatok mentése, nyomtatása
 /

Beállítása esetén: A számlán szerepeli fognak a kontírozási adatok.

Automatikus készlet foglalás kapcsoló alapértelmezése (csak proforma esetén)
 /

Beállítása esetén: Proforma bizonylat készítésekor a bizonylaton szereplő tételeket automatikusan lefoglalja a rendszer a készletben (készletkezelés módjától függően).

Példányszámozás és eredeti/másolati példányok megkülönböztetése nyomtatásban
 /

Bejelölés esetén a nyomtatott bizonylatokon megjelenik az "eredeti", "másolat" megkülönböztetés, valamint a példányszámozás.

Papír + PDF/e-mail formátumhoz tartozó rendszermegjegyzés

Ezt a szöveget a bizonylatra nyomtatja a rendszer, amennyiben bizonylatkészítéskor a Számla formátumnál Papír+PDF/e-mail típust választ ki. Csak proforma, előleg számla, számla és jóváírás bizonylatoknál választható a Számla formátum.
Kiválasztása esetén a rendszer nyomtat egy papír alapú példányt, majd megnyitja az alapértelmezett levelező programot, és a PDF formátumú számlát csatolmányként adja az új e-mailhez.

A számla formátum alapértelmezése a Vevő törzsben beállítható. Bővebben a Vevő törzsben

E-számla formátumhoz tartozó rendszermegjegyzés:

Beállítása esetén a rendszer az e-számla formátumú számlák számlaképén feltünteti az itt megadott rendszermegjegyzést.

Email alapértelmezett tárgya:

Email alapértelmezett szövege:

Az itt megadott paraméterekkel nyílik meg az alapértelmezett levelező rendszerben az új email, ha a számla formátuma Papír + PDF/email.

A két számla formátum működési módja:
1. Papír: hagyományos értelemben működik, vagyis a beállított példányszámnak megfelelően nyomtatja ki a bizonylatot

2. Papír + PDF/e-mail: 
- a beállított példányszámhoz képes eggyel kevesebbet nyomtat, de minimum egy példányt
- megnyitja az alapérzetlmezett levelező programot és egy új levélbe mellékletként csatolja a bizonylat pdf formátumát, valamint kitölti a tárgy és üzenet szövege mezőket a beírtaknak megfelelően
- az új e-mail címzettje a vevő törzsben megadott E-mail 1 mező értékéből származik, amennyiben ez nincs megadva, úgy a levél fejlécében megadható
- a „Példányszámozás és eredeti/másolati példányok megkülönböztetése nyomtatásban” paramétert figyelmen kívül hagyja, a nyomtatott számlaképen nem jelennek meg ezek az adatok
- a számlaképen minden esetben megjelenik a „A számla aláírás és bélyegző nélkül hiteles. (2007. évi CXXVII. Törvény 169.§, 177.§)” szöveg
- az aláírási mezőkre vonatkozó beállítást figyelmen kívül hagyja, a számlaképen nem jelennek meg az aláírási mezők

Levezető szöveg 
(nyelvi fülekkel)

Nyomtatásban az összegzést követően megjelenő formázott kísérő szöveg. Itt adhatók meg nyelvi változatok a kétnyelvű bizonylatokhoz.

A rendszer a levezető szöveget számlánként menti, így amennyiben a levezető szöveg módosítása után egy korábbi számlát szeretnénk nyomtatni, annak nyomtatási képe változatlan marad.

Érintett bizonylatok: Számla, Előleg számla, Jóváírás, Proforma és Stornó számla (a Stornó bizonylaton a sztornózott bizonylat levezető szövege kell hogy látszódjon).

Fontos! „Formázott (logóval)” típusú bizonylatképen nem jelenik meg!

A helyes nyomtatási képhez megfelelő (magyar ékezetes karaktereket is tartalmazó) karakterkészlet beállítása szükséges!



Fontos! A számla bizonylat paraméterei a proforma bizonylat paraméterei is egyben.


Bizonylatok beállításai – Blokk beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Blokk (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Blokk (fül)


Itt választhatja ki a bizonylat alapértelmezett ügyfelét.

Ha nincs megadva, akkor a rendszer minden blokk bizonylat elkészítése előtt rákérdez annak ügyfelére.

Bizonylatok beállításai – Előleg számla beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Előleg számla (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Előleg számla (fül)


Beállítása esetén: Előzménybizonylat választásakor automatikusan tétel megjegyzésként szerepelteti a rendszer a választott bizonylat bizonylatszámát.

Megjegyzésben szerepeljenek az előzmény bizonylat tétel adatai kapcsoló aktiválása esetén a készülő Előlegszámla tételének megjegyzésében szerpelni fognak azon cikkek nevei, cikkszámai és mennyiségei, melyekről az előleg kiállításra került.

Bizonylatok beállításai – Előleg bekérő levél beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Előleg bekérő levél (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Előleg bekérő levél (fül)

Mező név

Tartalom

Bizonylatkép

A nyomtatott bizonylat formátuma.

Előleg alapértelmezett cikke

Itt választhatja ki az előleg alapértelmezett cikkét, egy szolgáltatás típusú cikket, ami az előlegnek felel meg. Ha az előleg bekérő levél előzménybizonylata árajánlat vagy vevői rendelés, akkor ezt a tételt fogja szerepeltetni az előleg bekérő levélen.

Előleg alapértelmezett összege

Itt adhatja meg, hogy ha az előleg bekérő levél előzménybizonylata árajánlat vagy vevői rendelés, akkor az előzménybizonylat teljes összegének hány %-át szerepeltesse a rendszer az előleg bekérő levélen. Bizonylat készítésekor a tétel módosításával ez felülbírálható.

Előzmény bizonylat bizonylatszámának automatikus feltüntetése tétel megjegyzésként
 /

Beállítása esetén: Előzménybizonylat választásakor automatikusan tétel megjegyzésként szerepelteti a rendszer a választott bizonylat bizonylatszámát.

A nyomtatott bizonylaton szereplő cím:

Itt adhatja meg, hogy milyen szöveg jelenjen meg a nyomtatott előleg bekérő levélen címként.

 /  Megjegyzésben szerepeljenek az előzmény bizonylat tétel adatai

A készülő Előlegszámla tételének megjegyzésében szerpelni fognak azon cikkek nevei, cikkszámai és mennyiségei, melyekről az előleg kiállításra került.


Bizonylatok beállításai – Átvételi elismervény beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Átvételi elismervény (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Átvételi elismervény (fül)

Itt adhatja meg az átvételi elismervény nyomtatásakor a bizonylat összesítő részében megjelenő egysoros tájékoztató szöveget.


Bizonylatok beállításai – Készlet bevezetés beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Készlet bevezetés (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Készlet bevezetés (fül)


Mező név

Tartalom

A nyomtatott bizonylaton szerepeljenek a tételekhez rögzített megjegyzések
 /

Beállítása esetén: Készlet bevezetés nyomtatásakor a rendszer a tételekhez opcionálisan megadott megjegyzéseket is nyomtatja.


Bizonylatok beállításai – Készlet kivezetés beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Készlet kivezetés (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Készlet kivezetés (fül)

Beállítása esetén: Készlet kivezetés nyomtatásakor a rendszer a tételekhez opcionálisan megadott megjegyzéseket is nyomtatja.

Bizonylatok beállításai – Raktárak közötti átadás beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Raktárak közötti átadás (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Raktárak közötti átadás (fül)


Átadás-átvétel  /  : Beállítása esetén: Raktárak közötti átadáskor az átadó raktár egy Szállítólevelet állít ki. Amennyiben az átadás sikeres volt, az átvevő raktárnak rögzítenie kell az átvételt egy Átvételi bizonylattal. Amennyiben az átadás mégsem jött létre, a szállítólevelet és az átvételi bizonylatot is törölni kell. Amennyiben nincs bepipálva, úgy a raktárak közötti átadás során a Szállítólevél rögzítésekor automatikusan rögzül az Átvételi bizonylat is, tehát az átvevő raktár megerősítése nem szükséges, nincs is rá lehetőség. Az opció kikapcsolása akkor célszerű, ha a cég raktárai közötti átadások nem igényelnek megerősítést az átvevő féltől, például olyan esetekben, amikor a raktárak közel helyezkednek el egymáshoz, esetleg egy épületen belül vannak, és a raktár kezelőjének nincs szüksége az ilyen jellegű folyamatok megerősítésére.

Figyelmeztetés az át nem vett raktárak közötti átadásokra bejelentkezéskor  /  : Beállítása esetén: A rendszer a felhasználó bejelentkezését követően egy felugró ablakban jeleníti meg azokat a raktárak közötti átadásokat, melyek átvétele még nem történt meg.

Bizonylatok beállításai – Anyagkiadás

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bizonylatok (fül) -> Anyagkiadás (fül)

A  /  Kalkulált beszerzési egységár megjelenítése a nyomtatási képen kapcsoló bejelölésével a Projektből indított Anyagkiadás bizonylat, valamint a Készlet - Anyagkiadás bizonylatok nyomtatási képén megjelenik a tételek kalkulált beszerzési egyságára.

Garancia beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Garancia (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Garancia (fül)


A nyomtatott jótállási jegyen szerepeljen a bruttó eladási ár  / : Beállítása esetén: A rendszer a jótállási jegyen a bruttó eladási árat is a tételekhez nyomtatja.

Jótállási jegy nyomtatott bizonylat végén megjelenő tájékoztató szöveg : Itt adhatja meg a nyomtatott jótállási jegy bizonylatokon opcionálisan feltüntethető tájékoztató szöveget.

Jegyzőkönyv a fogyasztó kifogásáról nyomtatott bizonylat végén megjelenő tájékoztató szöveg : Itt adhatja meg azt az opcionálisan feltüntethető szöveget, amely a nyomtatott jegyzőkönyvben a fogyasztó kifogásáról ad tájékoztatást.

Reklamáció beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Reklamáció (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Reklamáció (fül)


Bruttó vételár  / : Beállítása esetén: Reklamáció rögzítésekor a bruttó vételár megadása kötelező

Vásárlás időpontja  / : Beállítása esetén: Reklamáció rögzítésekor a vásárlás időpontjának megadása kötelező

Fogyasztó által érvényesíteni próbált  / : Beállítása esetén: Reklamáció rögzítésekor a fogyasztó által érvényesíteni próbált igény megadása kötelező

Kifogás rendezésének módja  / : Beállítása esetén: Reklamáció rögzítésekor a kifogás rendezésének módjának megadása kötelező

Állapot  / : Beállítása esetén: Reklamáció rögzítésekor az állapot megadása kötelező


Gyártás beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Gyártás (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Gyártás (fül)




Mező név

Tartalom

Egyszerűsített gyártás automatikus készrejelentése
 /

Beállítása esetén: Az Egyszerűsített gyártásnál a rendszer automatikusan készre jelenti a kész terméket. (Alapértelmezése: nem)

Készrejelentéskor nem kötelező a gyártók megadása
 /

A készrejelentés adatainak rögzítésekor a gyártó személyek megadása nem kötelező sem normál sem egyszerűsített gyártás esetében.

Automatikusan generált LOT kód hossza

Ha gyártáskor a LOT kód automatikusan generálódik, itt megadható a kód hossza. A kódot az elejétől a program automatikusan nullákkal egészíti ki.

Tesztelési információk

Teszt 1-10:

Itt sorolhatja fel, hogy milyen tesztelési fázisok végezhetők el a gyártás után, mielőtt a terméket készre jelentik.

Gyártott termékek anyagszükséglete nem módosítható csak külön jogosultsággal
 /

A gyártás adatlapján az anyagszükséglet módosító gombjai alaphelyzetben tiltottak, csak azoknak a felhasználóknak elérhetők, melyek rendelkeznek a szükséges jogosultsággal.

Félkész termék gyártása esetén a termék LOT száma automatikusan képződik az alapanyag LOT számából
 /

Beállítása esetén: Félkész termék gyártása esetén a termék LOT száma automatikusan képződik az alapanyag LOT számából.

 /  Félkész termék gyártása esetén záráskor a mennyiségellenőrzés engedélyezése. A mennyiségellenőrzés mértékegysége:

Ha engedélyezi, akkor a félkész termékek gyártási folyamatát csak akkor lehet lezárni, ha a gyártásba bevont alapanyagok és az azokból gyártott termékek összesített mennyisége megegyezik egymással. Engedélyezés esetén az összehasonlítandó mennyiségi egységet is meg kell adnia.

 /  Félkész termék gyártása esetén nettó összeg automatikus számítása

Engedélyezés esetén a nettó összegek automatikusan számítódnak. Be kell kapcsolnia a Félkész termék gyártásakor történő mennyiségellenőrzés paramétert, és meg kell adnia a mértékegységet is.

 /  Figyelmeztetés, ha a szétszerelt termék nem szerepel az alkatrészek között

Bejelölése esetén a szétszerelés zárásakor a rendszer figyelmeztet, amennyiben a termék nem szerepel mindkét oldalon. Mint szétszerelt termék és mint alkatrész.


Leltár beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Leltár (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Leltár (fül)


- Nyomtatott leltáríven ne jelenjen meg a fellelt mennyiség oszlopban a kipontozás  / : Beállítása esetén: A nyomtatott leltáríven nem jelenik meg a fellelt mennyiség oszlopban a kipontozás.

- Nyomtatott leltáríven szerepeljen a cikkcsoport neve és azonosítója  / : Beállítása esetén:

- Automatikus adatfrissítés leltár készítésekor  / : Beállítása esetén: leltár készítés közben egy fekete "időmérő" fut a képernyőn, majd körbeérve frissíti a leltár képernyőt. Abban az esetben hasznos, ha többen dolgoznak a leltáron. Ha a paraméterekben a kapcsoló nincs bejelölve, akkor a frissítés nem megy végbe.

Bérbeadás beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Bérbeadás (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Bérbeadás (fül)

Bérleti díj alapértelmezett cikke : Itt választhatja ki a bérleti díj alapértelmezett cikkét.

Bérlemény kiválasztásakor a cikk lista szűkítése erre a cikkcsoportra  : Itt adhatja meg, hogy bérlemény kiválasztásakor a Cikk listát milyen Cikkcsoportra szűkítse le automatikusan a rendszer.


Szerződéskezelés beállításai

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Szerződés kezelés (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Szerződés kezelés (fül)


Mező név

Tartalom

Számlázandó értesítés a következő számlakiállítás dátuma előtti X. naptól

Itt adhatja meg, hogy szerződés esetén a következő számlakiadás előtti X. naptól küldhet a rendszer számlázandó értesítést.

Hamarosan számlázandó értesítés a következő számlakiállítás dátuma előtti X. naptól

Itt adhatja meg, hogy szerződés esetén a következő számlakiadás előtti X. naptól küldhet a rendszer hamarosan számlázandó értesítést.

A szerződéses kapcsolattartóknak csak a hozzájuk rendelt szerződések láthatók, külön jogosultsággal az összes
 /

Bekapcsolása esetén: A szerződéses kapcsolattartók csak a hozzájuk rendelt szerződéseket látják, külön jogosultság szükséges ahhoz, hogy valaki az összes szerződést lássa.



Egyéb beállítások

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Egyéb (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Egyéb (fül)

E-Számla:

Az Europroof rendszeréből lehetőség van e-számla kiállítási lehetőségre. A két elektronikus számla paraméter  csak abban az esetben aktív, ha az ügyfél licensze a tartalmazza az elektronikus számlázás lehetőségét.
Amennyiben a Számlaközpont paraméter engedélyezett állapotú, úgy a HASH kód megadása kötelező. Az elektronikus számlázáshoz az Europroof könyvtárán belül egy XMLPOST nevű alkönyvtárnak tartalmaznia kell a számlaközpont XMLPOST nevű programját. A könyvtárnak írhatónak kell lennie az Europroof program számára.
Amennyiben az Egyéb e- számla szolgáltató (virtuálisnyomtató megoldás) paraméter engedélyezett állapotú, úgy számlázás esetén a megfelelő formátum opciót választva az e-számla nyomtató beállítása kötelező lesz.



KOBAK azonosító adatok ellenőrzése gomb: ennek segítségével a felhasználó ellenőrizheti, hogy a rendszerben megadott cégadatok és a techniaki felhasználó adatai megfelelőek-e. Amennyiben nem megfelelőek az adatok, a NAV adatszolgáltatás nem fog megfelelően működni, így hibás/hiányos adatszolgáltatás történhet.

KOBAK adatszolgáltatás: ahhoz, hogy az Europroof rendszer el tudja végezni a jogszabályban előírt adatszolgáltatást a NAV Online Számla rendszere felé, szükség van az itt található adatok pontos megadására.

- Az adatszolgáltatás tartalma kiterjedhet a bizonylat teljes adattartalmára*, vagy választható, hogy csak a kötelező adattartalommal történjen az adatszolgáltatás. A kötelező adattartalomról Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény X. fejezetéből tájékozódhat.

* teljes adattartalomra vonatkozó adatszolgáltatás a 298-as verziótól lehetséges

- A technikai felhasználóhoz tartozó adatok (felhasználói név, jelszó, privát kulcs (XML cserekulcs), publikus kulcs (XML aláírókulcs)) pontos megadása nélkülözhetetlen az adatszolgáltatás teljesítéséhez!
A technikai felhasználót az Online Számla rendszerbe regisztrált elsődleges felhasználó hozhatja létre, és a Technikai felhasználó jogosultsága kizárólag az interfész használatára, mint adatszolgáltatás teljesítésére terjed ki, egyéb jogosultságra nem. A felhasználókról és a jogosultságokról tájékozódjon a NAV oldalán!

- Adatszolgáltatás alap URL: az itt megadott URL-re fog történni az adatbeküldés.Csak abban az esetben tesz eleget a jogszabályi előírásoknak, amnnyiben itt az éles rendszer linkje található.
Teszt rendszer URL-je (2018. 06. 18-i állapot szerint):
https://api-test.onlineszamla.nav.gov.hu/invoiceService/v2

Éles rendszer URL-je (2018. 06. 18-i állapot szerint):
https://api.onlineszamla.nav.gov.hu/invoiceService/v2


Vonalkódos adatgyűjtő biztonsági kulcs:

Az ebben a részben található funkciókra egy vonalkód olvasó eszköz használata esetén lesz szükség. Az Europroof-ban generált számsort a vonalkód olvasó eszközbe kell beírnia, majd az eszközön megadni a beállításokat a cégre/telephelyre vonatkozóan. Így lehetőség van a termékek vonalkódjának leolvasásával pl. készlet bevételezést készítenie, vagy egy termék készletének lekérdezésésre.

A vonalkód olvasó eszköz használatának részletes leírása a kézikönyv mellékletében található.

 - A Biztonsági kulcs generálás gombbal tud kódsort generálni, amit az eszközön meg kell adnia

 - A Biztonsági kulcs törlése gombbal tudja törölni a meglévő kódsort. Figyelem! Amennyiben törli a biztonsági kulcsot, úgy a vonalkód olvasó eszközzel nem tud kapcsolódni az Europroof adatbázishoz.

 - Ezzel a gombbal a generált biztonsági kulcsot vonalkódként jelenítheti meg, így a vonalkód olvasó eszközzel beolvashatja, nem szükséges a kódsort begépelnie az eszközön.

Az eszköz segítségével leolvasott vonalkóddal két működési típust használhat.

1. A vonalkód alapján az eszköz tájékoztatást ad, hogy a termékből adott raktárban mennyi található a készleten.
2. Adatgyűjtést tud végezni a vonalkód leolvasó eszközzel . Az adatgyűjtésben szereplő cikkek bizonylatra tehetők. (A bizonylat készítő ablak Adatgyűjtés előzménybizonylat gombjával).

RFID kezelés

A rendszerben lehetőség van RFID olvasó és nyomtató használatára. A funkcióhoz licensz szükséges, így amennyiben használni szeretné a funkciót, keresse kollégáinkat.

Listák, lekérdezések

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Listák, lekérdezések (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Listák, lekérdezések (fül)

Jutalékszámítási módszer  : Az üzletkötők jutalékszámítási módszerei közül választhat.

Projektek

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Projektek (fül)

Europroof -> Paraméterek -> Projektek (fül)

Projektek - Általános beállítások

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Projektek (fül) -> Általános beállítások lap vagy

Europroof -> Paraméterek -> Projektek (fül) -> Általános beállítások lap


A projektek sorszámában használatos előtag  mező segítségével adhatja meg a Projektek modulban létrehozható projektek előtagját. A mező nem lehet üres, így amennyiben kitörli annak tartalmát, a mező automatikusan kitöltődik a PRO értékkel. Az itt megadott beállításokat nem fogja a rendszer figyelembe venni, amennyiben a projektsablonnál manuális projekt sorszámozást választott.

Az Évenkénti sorszámozás  /  kapcsolóval állíthatja, hogy a projekt sorszáma tartalmazza-e az aktuális évszámot. Amennyiben a kapcsoló aktív, úgy a sorszámozás évenként újraindul. A sorszámok formátuma az alábbiak szerint alakul: Évenkénti sorszámozással: PRO-18-000001, évenkénti sorszámozás nélkül: PRO000001

A Munkadíj alapértelmezett cikke  mezőben választhatja ki a cikk törzsből a munkadíj cikkét, amikor a felhasználó projektből bizonylatot generál.

 /  Nyitott projektek esetén a kapcsolódó cikk értékesítésének tiltása (FIFO készletkezelésű cikkek esetén): Ennek a kapcsolónak az aktiválásával letilthatja azon cikkek értékesítését (Számla, Külső számla és Szállítólevél bizonylatok esetében), mely kapcsolódó cikként van megadva egy olyan projekten, ahol van még nyitott munkafázis. A funkció csak olyan cikket érint, melynek készletkezelési módja FIFO.

 /  Integráció a gépjármű modullal: amennyiben ez az opció aktív, akkor a Gépjármű adatlapon lehetőség van projektet indítani a kiválasztott gépjárműhöz, valamint a projekt adatlapon kapcsolható gépjármű a projekthez.

 /  Integráció a vevői rendelés és proforma bizonylatokkal: amennyiben a kapcsoló aktív, úgy a vevői rendelések karbantartása ablakban egy kiválasztott bizonylat tételeihez indítható projekt.

 /  Projekt kezdése a mai nap legyen: Amennyiben a projekt bizonylat karbantartó ablakból lesz indítva, úgy a projekt kezdése a mai nap, és az aktuális időpont lesz.

 /  Projekt kezdés dátuma minden munkafolyamatra vonatkozzon kapcsolóval a projekt indításakor az összes munkafolyamat kezdési ideje azonos lesz a projektével, függetlenül a projektsablon beállításaitól. Kikapcsolása esetén csak az első munkafolyamat kezdése fog megegyezni a projekt kezdésével.

 /  Projekt határidejének megadása óra, perc pontossággal: bejelölése esetén a Projekt - Projektek kezelése menüpontban létrehozott/módosított projektek esetében a projekt határidejét, valamint a munkafolyamatok és feladatok határidejét óra:perc intervallumban kell megadni. A határidő a projektek lista ablakában is látható.

 /  Bizonylat készítése anyagfelhasználás foglalt státuszból előkészített státuszba váltásakor opció bekapcsolása esetén a projekt rögzítésekor, amennyiben volt olyan anyagfelhasználás cikk, mely foglalt státuszból előkészítettbe került, erről lehetőség van bizonylatot nyomtatni a projekt mentése után megjelenő nyomtatás ablakban

 Projekt kezdésének alapértelmezett ideje: megadása esetén és ha be van jelölve a  /  Projekt határidejének megadása óra, perc pontossággal opció, akkor új projekt indításakor a Kezdés dátuma mezőbe az itt megadott értéket készíti be a rendszer. Amennyiben az érték 00:00, akkor a felhasználónak kell kötelezően megadni az értéket projekt rögzítésekor.

 Projekt határidejének alapértelmezett ideje: megadása esetén és ha be van jelölve a  /  Projekt határidejének megadása óra, perc pontossággal opció, akkor új projekt indításakor a Határidő dátuma mezőbe az itt megadott értéket készíti be a rendszer. Amennyiben az érték 00:00, akkor a felhasználónak kell kötelezően megadni az értéket projekt rögzítésekor.

Projektek - Projekt adatlap

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Projektek (fül) -> Projekt adatlap lap vagy

Europroof -> Paraméterek -> Projektek (fül) -> Projekt adatlap lap


 /  Alternatív projektadatlap használata a projektleírás és az attribútumok külön lapra sorolásával: Használata esetén a Projektek -> Projektek kezelése menüpontban egy projekt adatlapon az Attribútumok, leírás egy külön fület kap.

Munkafolyamatok alapértelmezett nézete:  kiválasztható, hogy a projekt adatlapon csak munkafolyamatok látszódjanak, munkafolyamatok és feladatok, vagy mindhárom szint.

Projekt adatlapon kezelt adatok: a kapcsolók segítségével állíthatók be azok a fülek, melyek megjelenjenek a projekt adatlapon.  /  Munkafolyamatok/feladatok    /  Munkaidő ráfordítások    /  Feljegyzések és megjegyzés    /  Dokumentumok    /  Anyagigény és felhasználás   /  Bizonylatok    /  Kapcsolódó projektek  /  Megjegyzés  /  Szabadság  /  Napló

 /  Ügyfél alapértelmezett ártípusa az anyagfelhasználás alapértelmezett ártípusa kapcsoló bejelölése esetén, ha anyagfelhasználást rögzít a projekthez, akkor az ügyfélhez tartozó alapértelmezett ártípust javasolja a rendszer. A paraméter bekapcsolása esetén az projekt adatlapon új anyagfelhasználás rögzítésekor ez az adat automatikusan kitöltődik. Ha a beállítás kikapcsolt, akkor az anyagfelhasználás rögzítésekor az Árszint mezőt a felhasználónak kell megadnia, kötelezően kitöltendő mező.

Projektek - Projekt sablon

Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Projektek (fül) -> Projekt sablon lap vagy

Europroof -> Paraméterek -> Projektek (fül) -> Projekt sablon lap


 /  A projekt sablon megváltoztatható már létező projektek esetén: amennyiben a kapcsoló aktív, úgy egy meglévő projektnél megváltoztatható, hogy mely sablonból lett létrehozva. A sablon váltás következtében a projektben a munkafolyamatok, feladatok és egyéb, sablonhoz köthető adatok nem változnak, kizárólag a sablon neve módosul. Ha a kapcsoló nem aktív, akkor a létrehozott projekteknél a sablon már nem módosítható.
Ha a kapcsoló utólag kerül aktiválásra, akkor a már meglévő projekteknél is módosíthatóvá válik a projektsablon.

Projekt sablonban kezelt ellenőrzések: a kapcsolók segítségével állíthatók be azok az opciók, melyek megjelenjenek a projekt sablonban, mint kiválasztható ellenőrzések.  /  Kapcsolódó cikk kiválasztása kötelező    /  Zárás csak kapcsolódó bizonylat megadása esetén lehetséges    /  Zárás csak lezárt anyag lista és kiadott anyag státusz esetén lehetséges    /  Készlet ellenőrzés módja indításkor    /  Projektnév megegyezik a sablon nevével         /  Kapcsolódó projektek zárása         /  Kezdés nem szerkeszthető         /  Felelős nem szerkeszthető      /  A projekt alapértelmezett felelőse a bejelentkezett dolgozó      /  Készletmozgással járó bizonylat csak minden anyagfelhasználás kiadott státusza esetében

Gépjármű


Elérése: Törzsadatok -> Paraméterek -> Gépjármű (fül) vagy

Europroof -> Paraméterek -> Gépjármű (fül)


 /  A gépjármű adatlapot csak nagybetűkkel lehet kitölteni kapcsoló bejelölése esetén az Adminisztráció -> Gépjármű -> Gépjármű nyilvántartás menüpontban a mezőkbe írt karaktereket automatikusan nagybetűkké alakítja a rendszer.

 Saját tulajdonú gépjármű alapértelmezett ügyfele: itt a Vevők törzsből kiválasztható egy ügyfél, aki a Gépjármű rögzítésekor Saját tulajdon választása esetén a tulajdonosként lesz megjelölve.

Ideiglenes kivonás dokumentuma: amikor a gépjármű adatlapon, a járműtörténeti eseményeknél Ideiglenes forgalomból kivonást rögzít, az ott kiválasztott fájlhoz tartozó okmányt tudja innen kiválasztani, mely a gépjárműhöz csatolásra kerül.