Elérése: HR -> HR, bér és cafeteria nyilvántartás


Itt található a dolgozók adatainak kezelésére szolgáló felület. A kiválasztott dolgozó minden nyilvántartott adata laponként csoportosítva jelenik meg. Az adatok széleskörűek, ezen a felületen rögzíthet az alap adatoktól kezdve, a képzettséget bizonyító okiratokon keresztül, a béreken át, biztosított juttatásokig számos információt. A részletes leírást a következő fejezetekben olvashatja. A felhasználókhoz rendelheti a dolgozókat, de ez nem kötelező. (Lehetséges, hogy a dolgozó sosem fogja használni a programot így nincs szüksége felhasználóra.). A menüpontra kattintáskor a dolgozó törzs jelenik meg:

Itt választhatja ki, melyik dolgozó törzsadatait kívánja megtekinteni vagy szerkeszteni, illetve itt hozhat létre és törölhet dolgozókat. Ha az  /  Állományban van kapcsoló aktív, akkor csak az állományban lévő dolgozók jelennek meg a listában. Egy dolgozó állomány státuszát a dolgozó adatlapján tudja állítani.

Egy kiválasztott dolgozón való jobb egérgombos menüben választható Dolgozó áthelyezése másik céghez menüpont segítségével a dolgozót összes adatával együtt áthelyezheti egy másik céghez, így nem szükséges az új cégben ismét létrehozni, és kitölteni minden adatát, ez automatikusan megtörténik ezzel a funkcióval. Az eredeti cégben a dolgozó adatai nem érhetők el az áthelyezést követően.

Az ablak felső részén lévő keresőmezőkkel szűkíteni tudja a listát.

Az alsó gombsor funkciói:

-  (Új): Új dolgozó rögzítése.

-  (Módosít): A kijelölt dolgozó adatainak módosítása.

-  (Töröl): A kijelölt dolgozó törlése.

-  (Adatok): A kijelölt dolgozó adatainak megtekintése.

-  (Részletek): Bekapcsolása esetén az ablak jobb oldalán a kijelölt dolgozó adatainak részletei láthatók. Ismátelt megnyomásával a jobb oldali Részletek ablaksáv eltüntethető.

-  /  Állományban van kapcsoló: Aktiválása estén csak az állományban lévő dolgozók listázása

-  /  A más cégekhez tartozó dolgozókat is mutassa kapcsoló: Amennyiben több céget rögzített a rendszerben, a kapcsoló bejelölése esetén a más cégekhez tartozó dolgozók is megjelennek a listában.


Új dolgozó rögzítése

Elérése: HR -> HR, bér és cafeteria nyilvántartás ->  (Új) gomb


Ezen a felületen rögzíthetők az új dolgozó adatai. Az ablak két részre osztható az alábbi módon:

1. Dolgozó alapadatai: Itt adhatók meg a legfontosabb alapadatok. Az ablak ezen része mindig látható.

2. További adatok: Az itt található fülek segítségével adhatóak meg a dolgozóhoz kapcsolódó további adatok.

Fontos! Ha a füleken lévő adatokhoz új adatot rögzít az  (Új) gombok segítségével, és az alsó - egész ablakot érintő -   (Mégse) gombra kattint, akkor ezek az adatok elvesznek.


Alapadatok:

Mező név

Tartalom

Név:

A dolgozó neve

Születési dátum:

Születési dátum

Születési hely: 

Születési hely

Anyja neve: 

Anyja leánykori neve

Állandó lakcím, Ideiglenes lakcím:   

Cím: Irányítószám, település, utca házszám

Lakcímkártya:

A lakcímkártya azonosítója

Telefon:

Telefonszám

SZIG:

Személyi Igazolvány Szám

Adóazonosító: 

Adóazonosító jel

TAJ szám: 

Társadalmi Azonosító Jel

Bankszámlaszám:

Bankszámlaszám

Állományban van:  /

Állományban van

Felhasználó:

A Felhasználó törzsből rendelhet a dolgozóhoz felhasználót.

Fontos! Egy cégben egy felhasználóhoz csak egy dolgozó rendelhető!

A felhasználó kiválasztásához kattintson az „ablak” ikonra! A kiválasztást az  ikonra kattintva törölheti!

Email:

A dolgozó e-mail címe.

Egyéb adatok:

Mező név

Tartalom

Beosztás:

Megadhatja a dolgozó beosztását. Szabad szöveges mező, de az eddig megadott értékek kiválaszthatóak.

Munkakör:

Megadhatja a dolgozó munkakörét! A munkakört az „ablak” ikon segítségével választhatja ki a munkakörök szótárából. A kiválasztást az  ikonra kattintva törölheti!

Szerződés típusa:

A szerződés típusát adhatja meg a legördülő menüből. Lehetséges értékek: Határozott idejű, Határozatlan idejű.

Foglalkoztatás típusa:

A foglalkoztatás típusát adhatja meg a legördülő menüből. Lehetséges értékek: Teljes munkaidő, Részmunkaidő, Bedolgozói jogviszony, Távmunka, Munkavégzés behívás alapján, Munkakörmegosztás, Egyszerűsített foglalkoztatás, Megbízási szerződés.

Munkaviszony kezdete:

A dolgozó munkaviszonyának kezdete. Alapértelmezetten az aktuális dátum.

Munkaviszony vége:  

A dolgozó munkaviszonyának vége. Megadása nem kötelező.

Baleseti kapcsolattartók:

Szabad szöveges mező. Itt rögzítheti a dolgozó által megadott baleseti kapcsolattartó(k) adatait.

Felettes:

Megadhatja a dolgozó Felettesét. A felettest az „ablak” ikon segítségével a dolgozó törzsből választhatja ki. A kiválasztást az  ikonra kattintva törölheti!

Szervezeti egység:

Amennyiben a Törzsadatok/Szervezeti egységek menüpontban létre van hozva a Szervezeti egység stuktúrája, a dolgozót ebből a szervezeti egységből választva helyezheti el.

Terület: 

Megadhatja a területet, ahol a dolgozó a munkáját végzi. Szabad szöveges mező, de kiválaszthatóak az eddig megadott értékek.

Megváltozott munkaképességű:  /  /

A kapcsoló segítségével jelölheti, ha a dolgozó megváltozott munkaképességű.

Nyugdíjas:  /  /

A kapcsoló segítségével jelölheti, ha a dolgozó nyugdíjas.

Távmunkára jogosult:
  /

Megadhatja, hogy a dolgozó jogosult-e távmunkára. A HR/Szabadság és távmunka nyilvántartás menüpontban távmunka igénylésekor a rendszer alapul veszi ezt a mezőt. Az a dolgozó nem igényelhet távmunkát, akinek adatlapján nincs engedélyezve a Távmunkára jogosult opció.

Munka jellege:

Megadhatja a munka jellegét. Lehetséges értékek: Szellemi foglalkoztatott, Fizikai foglalkoztatott, Nincs megadva.

Neme:

Megadhatja a dolgozó nemét.

JobCTRL szinkron
 /

Ha bejelöli az opciót és megadja a JobCTRL ID-t, akkor a rendszer elvégzi a dolgozóhoz a JobCTRL külső alkalmazással a szinkronizációt.
A mező csak abban az esetben látszik, ha a Paraméterekben aktív a JobCTRL szinkronizációs beállítás. Bővebben...

JobCTRL ID

A JobCTRL alkalmazásban a felhasználó azonosítója.

A mező csak abban az esetben látszik, ha a Paraméterekben aktív a JobCTRL szinkronizációs beállítás. Bővebben...

2. További adatok

Kiegészítő adatok fül

Az alábbi felületen rögzítheti a dolgozó előző munkahelyeinek adatait, a dolgozóval szemben érvényesített fegyelmi intézkedéseket, a dolgozó gyermekének/gyermekeinek adatait valamint az esetleges GYES/GYED időszakait.

Előző munkahelyek: A szabad szöveges mezőben megadhatja a dolgozó előző munkahelyeit a kívánt részletességgel.

Fegyelmi intézkedések: Ebben a mezőben megadhatja az esetleges fegyelmi intézkedések leírását.

Gyerekek: Itt adhatja meg a dolgozó gyermekének/gyermekeinek adatait, a következő módon:

- Nyomja meg az  (Új) gombot, majd az alábbi ablakban adja meg a gyermek nevét, születési dátumát, adóazonosítóját és TAJ számát.

- A  (Rögzít) gombbal tudja elmenteni az adatokat.

- További gyermek hozzáadásához ismételje meg a lépést.


GYES, GYED időszakai: 

- Nyomja meg az  (Új) gombot, majd az alábbi ablakban adja meg az adatokat:

- Az időszak adatainak mentéséhez nyomja meg a  (Rögzít) gombot.


Képzettségi adatok fül

Ezen a felületen rögzítheti a dolgozó képzettségi adatait: a szakképzettségét, iskolai végzettségeit, nyelvvizsgáit, jogosítványait és egyéb képzéseit. Ezeket az adatokat újabb füleken rögzítheti.

Új iskolai végzettséget a jobb oldali  (Új) gomb megnyomása után az alábbi ablak kitöltésével vehet fel:

Vizsgák, tanfolyamok, egyéb képzések adatait a következő adatok megadásával rögzítheti:

Nyelvvizsga adatok megadásához töltse ki az alábbi adatokat:

Jogosítvány adatainak rögzítése az alábbi ablakban lehetséges:

Béradatok, munkaszerződések fül

Béradatok, munkaszerződések

Új munkaszerződés hozzáadásához nyomja meg az  (Új) gombot, majd a megjelenő ablakban adja meg a szükséges adatokat:

- A Megnevezés megadása után adja meg a munkaszerződés elektronikus formájának elérési útvonalát! Használja a Fájlnév:  mezőt.

Példa. Beszkennelt munkaszerződés esetén a képeket egy dokumentumba gyűjtve (pld. .pdf), a dokumentum csatolható ezen a felületen.


- Adja meg a munkaszerződés érvényességét! Használja az Érvényesség: -tól  /  -ig  mezőket.

Fontos! Határozatlan idejű munkaszerződés esetében az érvényesség végét nem kell megadni (Deaktiválja a kapcsolót)! Új munkaszerződés rögzítése automatikusan zárja a korábbi lezáratlan érvényességi idejű munkaszerződést.


- Adja meg a béradatokat, majd a  (Rögzít) gombbal mentse el.

  •  A kiválasztott szerződéshez rögzített dokumentumot a  (Megnyit) gomb segítségével nyithatja meg. A megnyitás a számítógépen telepített programokkal történik.

Fontos! Órabér típusú munkaszerződés esetén a Távolléti díj és az Átlagbér mezők kitöltése is kötelező!


Cafeteria

A cafeteria adatok kezeléséhez az első lépés az adott évben a munkáltató által biztosított választható cafeteria elemek rögzítése. Ez évente visszatérő feladat, minden évben egy alkalommal újra kell rögzíteni a választható elemeket az épp hatályos jogszabályoknak, valamint a munkáltató belső szabályzatának megfelelő tartalommal.

Ezek a választható elemek adják a cafeteria táblázat sorait, míg a tizenkét hónap az oszlopait. Cafeteria adat rögzítéséhez válassza ki a rögzíteni kívánt elemnek és hónapnak megfelelő cellát majd kattintson a  (Módosít) gombra vagy kattintson duplán a szerkeszteni kívánt cellán.

Itt megadhatja az összeget és megjegyzést fűzhet az adott cafeteria elemhez.

Éves cafeteria elem hozzáadásához/szerkesztéséhez válassza a  gombot. Ekkor megjelenik a Cafeteria elemek törzsadat ablaka.

Itt az alsó gombsor segítségével szerkeszthet, vagy adhat hozzá új elemet.

Fontos! Az éves cafeteria elem törlése a dolgozók adatlapjairól is töröl minden, az elemhez tartozó adatot!


A Jutalmak részben új jutalmat adhat hozzá a dolgozóhoz:

Egyéb dokumentumok fül

Itt rögzíthetőek szükség esetén a dolgozóhoz tartozó egyéb dokumentumok.

- Adja meg a Megnevezés:  mezőben a dokumetnum nevét, majd a Fájlnév:  mező segítségével csatolhat új dokumentumot a dolgozóhoz.

- Szükség esetén adja meg a dokumentum érvényességi idejét.

- Az adatok mentéséhez kattintson a  (Rögzít) gombra.

- A kiválasztott dokumentumot a  (Megnyit) gomb segítségével nyithatja meg. A megnyitás a számítógépen telepített programokkal történik.

Targetek fül

Ennek a fülnek a láthatósága a Paraméterek beállításaitól függ. Be-/kikapcsolásához nézze meg a Törzsadatok - Paraméterek c. fejezetet, ahol beállíthatja a jutalékszámítás módját.

Ezen a felületen rögzíthet elérendő célokat a dolgozók számára. A target vagy cél alatt itt az adott dolgozó által bonyolított forgalmat értjük. A célt az időszak, a target összege és a dolgozó bónusza azonosítja.

- Adja meg az időszakot, melyre a target vonatkozik az Időszak: -tól -ig mező segítségével.

- Adja meg a target értékét a Target:  Ft mezőben!

- Írja be a bónusz mértékét a Bónusz:  % mezőbe!

Tárgyi eszközök fül

E felületen listázható ki a dolgozóhoz tartozó összes tárgyi eszköz. A listázáshoz kattintson a  (Lekérdez) gombra. Dolgozóhoz tárgyi eszközt a tárgyi eszközök nyilvántartásában rendelhet. (Bővebben a Tárgyi eszköz, tárolási hely c. fejezetben.)

Dolgozó másolása másik cégbe

Amennyiben az Europroof rendszerben több céget használnak, szükségessé válhat egy dolgozó adatainak másik cégbe történő áthelyezése. Ez a funkció a jobb gombos menüből elérhető. Ehhez a HR -> Hr, bér- és cafeteria-nyilvántartás menüpontban a kiválasztott dolgozónál jobb egérgombos menüben válassza a Dolgozó áthelyezése másik cégbe pontot.

A megjelenő ablakban válassza ki azt a céget, ahová szeretné áthelyezni a dolgozót, majd az  (OK) gombbal hagyja jóvá az áthelyezést.

Előfordulhat, hogy az áthelyezés után a dolgozó nem jelenik meg a listában. Használja az ablak alján található  /  A más cégekhez tartozó dolgozókat is mutassa jelölőt!

Fontos! A dolgozó áthelyezésével a JobCTRL ID nem kerül átmásolásra! Ezt ismét be kell állítani a dolgozó adatlapján.